Ali Baba és Putyin

Ali Baba és Putyin

Az önkényes párhuzamból az elsőhöz kapcsolódó történet mindenki számára ismerős az Ezeregyéjszaka meséiből.
Ali Baba egy véletlen folytán felfedezi a rablók barlangját, s miután megtudja a jelszót, a „Szezám táruljt”, bejut oda, s kincsekkel megrakodva tér haza. Testvére mohósága miatt a rablók rájöttek, hogy titkukat más is ismeri, ezért úgy határoztak, leszámolnak vele.
Ali Baba szerencséjére a hűséges szolgálólány, Mardzsána éber volt, s mind a negyven tömlőbe bújt rabló fejére forró olajat öntött, s megölte őket, majd magával a rablóvezérrel is végzett. Ali Baba, így Allah – s természetesen Mardzsána – jóvoltából boldogan élhetett tovább, s a rablóbanda sem garázdálkodhatott már többé.

Úgy tűnik Orbán Viktor miniszterelnök úr ebbéli tisztségében felvállalta Ali Baba szerepét, s Mardzsána szolgálólány szerepét Budai Gyulára osztotta.
Nincs is ezzel semmi baj, talán csak a tizenkét év késedelem, hiszen 1998-ban, amikor először jutott kormányra, épp úgy tudott volt, hogy nálunk is rablóbanda garázdálkodik, s ismert volt a rablott kincsek rejtekhelye is, hiszen a privatizációs vagyontárgyakat elég nehéz lett volna elrejteni.
Akkor nem tette, ami a dolga lett volna, most teszi.
Igen ám, de furcsa mód, szelektáltan történik a forró olajjal történő igazságosztás. Nem mindenkinek a fejére jut belőle.
Mardzsána nem válogatott. Nem nézte „ki szép, ki csúnya”, aki a tömlőben rejtőzött, mind megkapta a „maga adagját”.
Nálunk most ez másként történik. Van akit elszámoltatnak, van akit nem. Van akit letartóztatnak, van akit futni hagynak.
Azért az mégsem járja, hogy újságok által feltárt, egyértelmű tényállások mellett még nyomozás elrendelésére sem kerül sor, megalapozott feljelentéseket követően a feljelentőt válaszra sem méltatják. Volt olyan eset, ha tanúként kihallgatták, az a kényszerképzete támadt, hogy őellene folyik az eljárás.
Ami itt zajlik, még a magyar népmesék világába se fér bele, hiszen ott legalább a rossz megkapja méltó büntetését, a jó pedig elnyeri megérdemelt jutalmát.
Ez azonban csak a szegény ember legkisebb fiának – vagy ha királyfikról szól a mese, a legfiatalabbnak – szokott sikerülni.
Ezek szerint, ez a mesehős még nem ért ide…
Aki itt Magyarországon jelenleg ezt megkísérli, annak vagy az ereje kevés hozzá, vagy a szándéka hiányzik.

Regnáló kormányfőnk az „az ezeregyéjszakás végkifejlet” alternatívájaként választhatná a „putyini megoldást” amihez még „Budai Gyulák” sem kellenek.

A Jelcin után hatalomra került orosz államfő pontosan tudta, a Szovjetunió széthullását követően ki, hol, mit lopott, mit hasított ki magának abból a vagyonból, amelyet a föld mélye rejt a világ legnagyobb – világpolitikai szempontból ugyanakkor háttérbe került – országában.
Megadta a lehetőséget a lopott – ha erőszakkal társult, rablott – vagyon részbeni „önkéntes” visszaadására. Aki élt ezzel a lehetőséggel, eldönthette, marad vagy távozik. Ha a maradást választotta, beáll a sorba – de az is elég, ha kussol – és nincs bántódása. (A távozókat mint ismert, Putyin olyan „végkielégítésben” részesítette, hogy fél Angliát felvásárolhatták.)
Aki a maradás mellett döntött, de nem akarta „szerzeményét” önként visszaadni, vagy egy részét visszaadta ugyan, de nem kussolt, hanem ellenzékiként politikai szerepet vállalt, az Szibériában végezte. (Sajnálatosan olyan is volt, akinek nem Szibéria lett a „végső megoldás”, hallgatását csak legyilkolásával tudták elérni.)
Ez tehát a putyini verzió, amelynek lényege, hogy egységes, kiszámítható elv mentén szelektál, de abból nem enged, a gáz- és olajmezőkből, valamint a még kibányászatlan ásványkincsekből szerzett vagyon neki tetsző részét „visszakéri”.

Mi pedig itt vergődünk Ali Baba és Putyin között, a hatalom elszántsága kimerül abban a célban, hogy „csak” büntessen.
Csak a megtorlás fontos számára, a lopott javak visszaszerzésének érvényesítése nélkül.
Ha Orbán Viktor valamikor is így akarta volna, nem volt akadálya.
Ha csak nem saját korlátai…

 
Veszprém, 2011. október 12.

                                                                  dr. Bősze Ferenc