Az egyiknek sikerül, a másiknak nem…

Nagyon idepasszol a mindenki által ismert slágerből ez a gyakran idézett első sora, majd úgy folytatódik és fejeződik be, „A sors olykor nem tudja mit akar”…
Akár lehetne ezzel oly módon viccelődni is, hogy mi a különbség a sors és a politikus között? Az utóbbi mindig tudja, hogy mit akar.
Tudom, a példa nem bizonyít, de ahhoz elég, hogy a „cseppben a tenger” elvnek megfelelően segítse valaminek a megértését.
Jelen esetben szemléletessé tegye, egy politikus célja elérése érdekében hogyan vehet semmibe írott és íratlan szabályokat.
Mára ez az ország odáig jutott, hogy igazságügyi minisztere egyszemélyben eldöntheti, jogerős bírósági döntést követően kinek kell börtönbe vonulni és kinek nem!!!
Adva van két elítélt, mindketten halálos gázolást követtek el, mindketten letöltendő szabadságvesztés büntetést kaptak.
Az egyiküket a miniszter idehozatta Írországból, majd „hazavitette”, hogy ott töltse le a rá kirótt büntetést.
A másikukat – ugyanez a miniszter – több mint két éve olyan kegyben részesíti, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia, s teszi ezt jogszabályi felhatalmazás nélkül...
Ha valaki arra gondolna, hogy „miniszterünk” mindezt öncélúan teszi, téved.
A miniszter úr arra számít, hogy az ír gázoló „idehozatalával” országosan Fideszre leadott szavazatokat fog szerezni.
A magyar gázoló „kimentésével” ugyanez a sanda szándék, de miután reményei szerint ez csak „helyi téma”, csak az ő Veszprém térségű választókörzetében kelt fel érdeklődést – reményei szerint arat sikert – s a „kézilabdabarátok” öröme személy szerint neki fog majd szavatokat hozni.
Az ír és a magyar gázoló között az a különbség, hogy míg az előbbi egy „nevesincs” üzletember, az utóbbi ismert – egyébként kiváló – sportember.
Az azonosság abban lelhető fel, hogy mindkettőt(!) eszközként használja, politikai céljainak rendeli alá. Nem az írt akarja büntetni és nem a magyarnak akar kedvezni, ez döntésének csak olyan következménye, amelyőket érinti.
Az ír gázoló ügye egyértelműen „kérészéletű”, gyakorlatilag 2014. április 6-ával a választás napjával lecseng, s az egész után csak egy rossz szájíz marad, mint az azeri baltás gyilkos eset után. (Mindkét „étel” romlott volt, különbség csak az, hogy egyrészt az utóbbira a nemzetközi közvélemény is élesen reagált, másrészt a társadalom emésztőrendszerében mélyebbre jutott, s ezért voltak annak súlyosabb – „émelygés”, máig tartó „gyomorégés” – tünetei.
A kérdés már csak az, meddig tudja – meddig akarja – Navracsics miniszter úr a magyar elítéltet szabadlábon tartani? Nincs kétségem, csak addig, amíg úgy ítéli meg, az ügy számára már „súlytalanná”, netalántán „tehertétellé” vált, vagy egyszerűen csak rászólnak, „eddig Tibor és ne tovább”!!!

Veszprém, 2014. február 7.

                                                                                          dr. Bősze Ferenc